A projekt számára készült térképek

A Nagy Háború birodalmi, nemzet- és államépítő nacionalizmusainak közös jellemzője volt a territorializált, térképeken is megjeleníthető nemzeti és állami terület. Munkatársunk, Nagy Béla, a projekt időtartama alatt készült elemzések, tanulmányok, kiadványok részére készítette az alább található térképeket.

More info

A szlovák lojális (hungarofil) irányzat az első világháború második felében

A sok évszázados, etnikumfeletti hungarus patriotizmus a 19. század magyarosító szellemiségében egyre kevésbé lehetett természetes, s főleg hiteles állásfoglalás, ám egy sor szlovák értelmiségi a dualizmus évtizedeiben is elfogadta az egységes magyar politikai nemzet eszméjét, és szerepet vállalt a politikai, esetleg kulturális asszimilációt elfogadó, viszont anyanyelvi írásbeliség megteremtésében. A sztárépítész Ján Nepomuk Bobula, az evangélikus lelkész, végül szuperintendens Daniel Bachát vagy Szeberényi Gusztáv, a nyelvész-filológus Samo Czambel vagy Podhradszky György, a náluk türelmetlenebb kulturális mindenes, Adolf Pechány, a szerkesztő Karol Csecsotka munkái mellett tömeghatást gyakoroltak a kormánybarát szlovák lapok és a Magyarországi Tót Közművelődési Egyesület olvasó-, énekeskönyvei, fordításai.

More info

A szlovák szociáldemokraták választása 1918 őszén

A szlovák útkeresés harmadik ereje szociáldemokrácia, viszonya ellentmondásos mind a nemzeti mozgalomhoz, mind anyapártjához, az MSzDP-hez. A folyamatosan gyarapodó szlovák ipari munkássághoz és vezetőik ideológiájához mind a konzervatív, mind a polgári demokrata politikusok ellentmondásosan viszonyultak: a nemzetépítéshez igényt tartottak e tömegre, ám elutasították a vezetők marxista, azaz antikapitalista és ateista jelszavait, pontosabban a magántulajdon elleni harcot csak az „idegen”, értsd magyar, német, zsidó tőkések ellenében tekintették legitimnek, a „nemzeti vállalkozókat”, azaz saját magukat az elnyomott proletár nemzet ugyancsak hátrányos helyzetű tagjainak, tehát hiteles vezetőinek minősítették.

More info

Ausztriához, illetve szűkebben Magyarországhoz lojális román személyiségek a századelőn

A román elit gondolkodásában a kevéssé körvonalazódott Bukarest-orientáció mellett általánosan jelen volt az a nézet, hogy a nemzet fennmaradása, sőt, mint látni fogjuk, minden románok egyesítése a Habsburg-birodalom keretein belül lehetséges, lojalitásuk tehát a császár vagy a Magyar Korona felé irányult. A két közjogi elem sorrendje a románok többsége számára természetes: 1867-ig a Magyarországtól elválasztott Erdélyben Bécset tekintették a sorsukat intéző erőnek, a 18−19. századi memorandumokat az Udvarban nyújtották be, azt szolgálták a határőr-ezredek, a Jó Császár nevében küzdöttek Horea és Cloşca vagy negyvennyolc felkelői. A Bécs iránti lojalitás 1867 után is elsődleges maradt, hiszen az ottani elit következetesen elutasította Erdély unióját és ezzel a magyar országgyűlés és kormányzat jogalapját sorsuk irányítására. Bécs elvárt közbenjárása, közvetítése a románság érdekében hamarosan új elemmel bővült. Romániának a Hármas Szövetséghez történt 1883-as csatlakozása után lehetett arra hivatkozni, hogy e viszony megfelelő működésének előfeltétele a Monarchia és Románia közötti jó viszony, tehát az itteni románok helyzetének megnyugtató rendezése.

More info

Bécs−Budapest−Bukarest. Román útirányok 1918 őszén: A hazai román vezetők el nem köteleződő, kiváró álláspontja a háború utolsó hetei alatt

A hazai románság vezetői a harci cselekmények lezárultáig (a birodalom számára az olasz fronton) nem tudhattak semmi biztosat az Antant, mindenek előtt az Egyesült Államok szándékairól, a Monarchia fennmaradásának esélyeiről. Ugyanakkor Románia nemzetközi helyzete, szövetségesi státusa a bukaresti béke aláírása (1918. május 7.) után bizonytalanná vált. Ennek ellensúlyozására intenzív propagandát indított az Antant döntéshozói felé, el kívánván fogadtatni álláspontját, miszerint elsősorban szövetségesei miatt került ebbe a kényszerhelyzetbe, tudni illik a hadsereg nem kapta meg a rögzített támogatást. Az ország tehát érvényesnek tekinti az 1916-os szerződés területi rendelkezéseit.

More info

Beszámoló az 1918 A nagy összeomlás című konferenciáról

Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága és a Magyar Történelmi Társulat szervezésében került sor az 1918 – A nagy összeomlás című konferenciára 2018. október 31-én az Országház Főrendiházi üléstermében. A rendezvényről, amelyen több kollégánk is előadást tartott, itt olvasható részletes beszámoló Szőts Zoltán Oszkár tollából az Újkor.hu-n.

More info

Csehszlovákia megteremtésének és a cseh–szlovák államjogi viszonynak a megítélése a cseh és a szlovák tudományosságban

A kommunista diktatúra majd a közös állam megszűnése óta a szlovák történetírás megszabadult a csehszlovák egység szemléleti kényszerétől, lehetővé vált számára, hogy a két nemzet viszonyát immár ne teleologikusan, hanem Csehszlovákiát adott körülmények között létrejött, majd megszűnt, korhoz (korokhoz) kötött jelenségnek tekinthesse. Megkezdődött a szlovák múlt, így az első világháború történéseinek és folyamatainak teljes körű birtokba vétele. A korábbi ideologikus, monolit szemlélettel szemben – mely szerint a szlovákság, legalábbis lélekben egységesen szemben állt Magyarország illetve általában a Monarchia háborújával, s ugyanilyen egységesen állt a csehekkel közös állam kivívása, mint a történelem által kínált egyetlen út mellett – a szerzők nem hallgatják el a tömegek államhű megnyilvánulásait, a hagyományos paraszti értékrend valamint a sok évtizedes hazafias propaganda hatásait.

More info

Franciaország Kelet-Közép-Európa politikája az első világháború idején 10. A paradigmaváltás eredményei a Párizs környéki békék tekintetében

Vegyük szemügyre az előző részekben kifejtett hatások eredőjeként a háború végére kialakult eredményt, amely a Párizs környéki békeszerződésekben öltött testet. Az új Kelet-Közép-Európa más lett, mint amilyenre a döntésre ható különféle erők tervezték. A politikai lépések legitimálására szolgáló érvek és értékrendek összekeveredtek. Így például a nemzeti elv érvényre juttatásában jelentős szerepet játszó lengyel és cseh emigráció államalapító terveit a nemzetin kívül történeti indokokkal is igyekeztek alátámasztani.[1]

More info

Franciaország Kelet-Közép-Európa politikája az első világháború idején 5. A paradigmaváltás második szakasza, 1917. november‒december

A francia kormányzat Kelet-Közép-Európával kapcsolatos politikájában 1917. november-decemberben ‒ vagyis a paradigma átalakulásának másodikként megnevezett időszakában ‒ minőségi változás ment végbe. 1917 novemberében ugyanis Szentpéterváron hatalomra kerültek a bolsevikok, akiknek békeprogramja nyomán várható volt, hogy Oroszország kiválik a háborúból, és felbomlik a Párizs számára stratégiai jelentőségű francia-orosz szövetség. Megkerülhetetlenül fontos lett tehát a francia külpolitika számára, hogy a cári birodalmat helyettesítendő megtalálja Németország új keleti ellensúlyát. Ebben az összefüggésben értékelődött föl még inkább a jövőbeli Lengyelország és kaptak új jelentőséget az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő, önálló állam alapítására vagy a szomszédos nemzetállamhoz való csatlakozásra törekvő népek, illetve az azokat képviselő politikai emigrációk, mindenekelőtt pedig a csehszlovákok.

More info

Franciaország Kelet-Közép-Európa politikája az első világháború idején 6. A paradigmaváltás harmadik szakasza, 1918. január‒október

Az új francia Kelet-Közép-Európa politika kialakulásának 1918. januártól októberig tartó harmadik időszakát egyszerre jellemezte a bizonytalanság és a megszilárdulás. A lengyel államiság kapcsán - amely nem vetette fel az európai egyensúly szempontjából mindaddig nélkülözhetetlennek tekintett, nagy múltú Habsburg állam megszüntetését - viszonylag egyenes vonalú fejlődést figyelhetünk meg Franciaország és szövetségeseinek politikájában.

More info

Franciaország Kelet-Közép-Európa politikája az első világháború idején 7. A paradigmaváltás negyedik szakasza, 1918. október‒november, áttekintő összefoglalás

A francia Kelet-Közép-Európa politikában az orosz szövetséges 1917. novemberi kiesésével kezdődött paradigmaváltás 1918. október-novemberben vált mintegy két évtizedre véglegessé. Amint a korábbi részekben említettük, a Németországgal szemben Keleten kiépítendő védelem legfontosabb erősségének a megnövelt Lengyelországot szánták. A lengyel állam azonban önmagában nem tűnt elegendő ellensúlynak, és a Habsburg Monarchia feldarabolásával keletkezett, illetve megnagyobbított további országok bekapcsolását tervezték a németellenes szövetségbe.

More info

Franciaország Kelet-Közép-Európa politikája az első világháború idején 9. A paradigmaváltást befolyásoló bel- és külpolitikai tényezők

A hadihelyzet alakulásáról és Franciaország stratégiai helyzetének megváltozásáról az előző részekben már részletesen szóltunk. A belpolitikai erők közül különösen a radikális párt igyekezett befolyással lenni a kormány lépéseire. Amikor 1918 júniusában a francia kormány világosan állást foglalt a jugoszláv, a lengyel és a csehszlovák törekvések támogatása mellett, a döntést a Képviselőház, azon belül a radikálisok kényszerítették ki, pedig Clemenceau nem akarta.[1]

More info