Az első világháború alapjaiban határozta meg a 20. század történetét. Politikai eredményei szinte mindenki számára ismertek, szociális következményei viszont talán kevésbé. A hadifogságba kerülő vagy tartós egészségkárosodást elszenvedő katonák viszontagságai, az árván, özvegyen maradó családtagok nehézségei konstans társadalmi problémát jelentettek a háborút követő két évtizedben. A Nemzetközi Vöröskereszt és az Orosz Levéltári Ügynökség ezekről a kérdésekről rendezett konferenciát Moszkvában, 2018. április 10–11-én.

A levéltári anyagokra összpontosító tanácskozást immár második alkalommal hívták össze. Az első szimpóziumra szűk egy évvel ezelőtt, 2017 júniusában került sor. Mindkét rendezvény nemzetközi volt, s mindkettőn vett részt magyar előadó. Az első évben a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, valamint kutatócsoportunk képviseletében Szőts Zoltán Oszkár járt Moszkvában, Hungarian sources concerning the prisoners of the First World War (Az első világháború hadifoglyaira vonatkozó magyarországi források) címmel tartva előadást. A konferencia nyomán készült kétnyelvű (angol-orosz) tanulmánykötet idén jelent meg 1914–1918, документы о военнопленных и репатриированных первой мировой войны в архивах Eвропы – 1914–1918, Records of Prisoners of War and Repatriated Persons of the First World War in the European Archives címmel. 2018 áprilisára a magyar küldöttség kéttagúra bővült. Szőts Zoltán Oszkár mellett – szintén a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára képviseletében – Fiziker Róbert mutatkozott be a nemzetközi tanácskozáson, aki a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára állományában található, hadifoglyokra vonatkozó dokumentumokat ismertette. Szőts Zoltán Oszkár előadása a magyar állam hadiárvákat, hadiözvegyeket és hadirokkantakat támogató, első világháború alatti intézkedéseiről szólt.

100 лет тому назад: Завершение первой мировой войны в Старом Свете/100 Years Ago: the End of the First World War  in the Old World címmel kerül sor nemzetközi tudományos konferenciára a rjazanyi Szergej Jeszenyin Állami Egyetemen 2018. május 24-én és 25-én az első világháborúról. Intézetünket előadóként Hornyák Árpádtudományos főmunkatárs és Katona Csaba tudományos munkatárs, az első világháborús OTKA-kutatócsoport tagjai képviselik a rendezvényen. A meghívó itt olvasható. 

A varsói European Network Remembrance and Solidarity és az oldenbuergi Federal Institute for Culture and History of the Germans in Eastern Europe szervezésében, többek között intézetünkkel mint partnerrel együttműködve kerül sor Berlinben 2018. január 31. és február 2. között a Central and Eastern Europe after the First World War című nemzetközi tudományos konferenciára. Intézetünket Pók Attila tudományos tanácsadó, igazgatói megbízott  és Szarka László tudományos főmunkatárs, témacsoport-vezető, az első világháborús OTKA-kutatócsoport vezetője képviseli a rendezvényen. A részletes program itt olvasható.